Május, a cselekvések hónapja

2009. május 26. kedd, 12:20
Nyomtatás

A jó példa szárnyakon száll, s megérintette a Vasi Hegyháton élőket. A gazdasági válság árnyékában egymást követik a kistelepülések önálló kezdeményezései.Most döbbenünk rá, hogy születésétől fogva LEADER gondolkodású a falusi ember, csak ezt még nem mondták meg neki. A hónap hegyi eseményei:
     - a Vasi Hegyhát civil szervezeteinek találkozója
     - jótékonysági bál Bérbaltaváron
     - földút rendbetétele Csehiben

2009. május 8-án második alkalommal találkoztak a Vasi Hegyhát civil szervezetei. A hegyi rendezvényre, melynek helyszínét az első találkozás alkalmával fogadta el a közösség, 45 fő jelezte részvételét. Az esemény házigazdája Petőmihályfa volt. Mindenkinek jutott feladat, Márton László polgármester főzte a népes vendégsereg részére a mangalica pörköltet. A Nők Petőmihályfáért Egyesület tagjai krumplit pucoltak, üdítő, frissítő italokkal kínálták az érkezőket és a kulturális program keretében is szórakoztatták a nagyérdeműt. Előadásuk címe: A Zördög (komédia). Az Örökségünkért Egyesület tagsága Gersekarátról süteményekkel, pogácsákkal és borral kínálták a vendégeket. Az eseménynek helyt adó műemlék pince a Barkócahegyen tallálható a Szent Bertalan kápolna közelében. Megérkeztek a Püspökmolnáriért Egyesület azon tagjai is, akik a francia komédiát adták elő. A kommédiák örök emberi dilemmát, a hűség és erény kérdését feszegették. A világot jelentő deszkákat a frissen kaszált vasi rét helyettesítette, s a színészeket nyüzsgő nép vette körbe. A jó hangulatú estét, mert a komédiák bemutatása alatt ránk szállt az este, ízletes pörkölt elfogyasztásával zártuk be.

2009. május 9-én Bérbaltaváron jótékonysági bált szerveztek, a bevételből a Kancsal dombra vezető utat kívnják felújítani. Az összefogás eredményeképpen ltűnnek a gidrek-gödrök a szilárd burkolatú hegyi úton. A település vezetői és a hegyben tulajdonnal vagy bérleménnyel rendelkező helybéli és városi gazdák célja azonos volt. A több évre visszanyúló töprengés, esélylatolgatás cselekvéssé érett. Az út felújítása több szempontból is jelentőséggel bír a település életében. 1856-ban a Budapest - Graz postaút építésekor a baltavári Kancsal domb homokjából megkövült állatok csontjai kerültek elő. A vizsgálatok során kiderült, hogy a feltárt ősállatok 7-8 millió évvel ezelőtt éltek ezen a területen. A lelőhely presztízsét növeli, hogy több állatfaj maradványait itt találták meg először a világon (pl. Gazella baltavarensis). A megtalált leletanyag zömében hazai és külföldi gyűjteményekbe került (Szombathely, Vasvár, Budapest, Bécs, London), vagyis a kis településen szinte semmi sem maradt belőle. 2005-ben civil kezdeményezéssel állandó kiállítást hoztak létre nem messze a világhírű lelőhelytől. Itt különböző gyűjtőktől és múzeumoktól visszakapott darabokat, valamint egy kardfogú tigris és egy kavicsemlős életnagyságú szobrát tekinthetik meg az érdeklődők. A múlt után a jelen, ami bizonyára fejlődő jövőt takar. A szőlőhegyen kora tavasztól késő őszig dolgos kezek művelik a jó minőségű borszőlőt. Gazos terület csak elvétve található, azok is többnyire külföldi tulajdonban vannak. A hegyen barátságban, egymást segítve dolgoznak, élnek az emberek.

 

2009. május 23-án Csehiben, a Belsődöbörre vezető Szélesi úton traktorral, lapáttal, ásóval, talicskával és csipet jókedvvel felfegyverkezett hegytulajdonosok gyülekeztek. A 15 család azért fogott össze, hogy törmelékkel, kaviccsal és a föld eligazításával betemesse az esőzések és a szántókról csapadékvíz-elvezetés hiányában a földúton lefolyó víz okozta gödröket. A földút jelenlegi rossz állapotát azok a gazdák is elősegítették, akik a még nedves útpn nagytömegű gépekkel közlekedtek. A szándékot tettek követték: a másfél km hosszúságú utat gondos gazda módjára elegyengették. A nagyobb gödrökbe alulra durvább törmelék került, amit apróbb kavicsokkal fedtek le. A szántóföldek után a gyepűtől már a szőlőbirtokok sorakoznak katonás rendben. A tavaszi éledés új hajtásokat hozott, ezért a gyepűről az útra benyúló faágak is levágásra kerültek. A teljesen önkéntes önerőre támaszkodó kezdeményezése eredménye, hogy gondtalanul tudnak a földművelők és a borosgazdák, akik elsősorban otelló és rizling szőlőt művelnek, közlekedni. A papír hasábjain név nélkül mondunk köszönetet minden dolgos kezű polgárnak, nevüket emlékeztető tábla fogja megörökíteni, amelyet a hegy központi helyén fognak elhelyezni.